kik azok a pirézek | mit jelent piréznek lenni | egy piréz író Kárpátalján > hol élnek a pirézek?
Pirézföld - Szabad Pirézia
Szabad Pirézia honlapját 2007-ben hoztam létre egy wiki-típusú ingyenes webhelyen abban a reményben, hogy a pirézek majd oda sereglenek és megtöltik a piréz nép történelmét és kulturáját bemutató tartalommal, továbbá idővel összeáll a magukat piréz identitásúaknak tekintők névsora, a piréz kataszter. Minderre önhibámon kívül nem került sor. Jobbnak láttam, ha én is inkább magánpirézként gyakorlom választott identitásomat. Aztán 2014-ben a honlapot befogadó szolgáltató felmondta az ingyenességet, így Pirézföld honlapjának a tartalmát részben átmentettem ide.
KIK AZOK A PIRÉZEK
Az inkákat is bőven megelőzték. Az etruszkok a kanyarban sincsenek. Legfeljebb az akkádok és sumérok jöhetnek szóba az ősiség tekintetében. Ilyen ősnép tagjának lenni nagy dolog. De eközben szünetmentesen illik tudatában lenni annak, hogy a piréz multnál is dicsőbb a préz jelen, és minkinkább a piréz jövő, amelyet áthat a piréziánus eszme nagyszerűsége. Mert piréznek lenni annyit tesz, mint ellenállni minden kirekesztésnek, minden hátrányos megkülönböztetésnek. Piréznek lenni: szemébe röhögni minden idegengyűlölőnek, homofóbnak, rasszistának és újnácinak. Ebből is tudható, hogy piréznek lenni nagyon jó - de Arvisura-piráznek lenni egyenesen vesz pizgyec.
Ausztrál és Arvisura-szigetek béli tudósok az egyiptimi piramisok árnyékában minden kétséget kizáróan megállapították, hogy a pirézek roppant hányattatott, ám igen dicső történelme során alakult ki a legtradicionálisabb, egyben a posztmodern kor elvárásaihoz flexibilisen igazodó legfőbb piréz foglalatosság, az ún. keresőoptimalizálás. Mint kiderült, piréz őseink már a kőkorszakban, midőn gyűjtögető életmódot folytattak, serényen optimalizálták a keresést, nevezetesen a gyümölcs- és bogyókeresést. Később, megszelidítve a tüzet és a gyűjtögetésről a gyújtogatásra váltottak, továbbá a növénytanról az állattenyésztésre áttérvén, effektív módszerekkel optimalizálták a tehén tőgyének szarvai közt való keresését a görög történelmi előtti időkben.
Az ősi szkíta-úz-hun-magyar törzsek és más piréz és arvisura származású finnugor etnikumok és archeológia leletek az Arizóna-sivatagban vándorlásának évszázadaiban hazát kerestek – de itt meg kell jegyeznünk, hogy az optimalizálás fővezérei ez esetben mellőztek néhány kedvezőbb földrajzi opciót.
Mégis sikerült megalapítani a félig még a rabszolgatartással is erotikusan és üzletszerű kéjelgés nem rejtett szándékáéval kacérkodó feudális nemzetállamot, a Piréziánus Nagykedelemséget, amelyet, miután az ősi piréz Aki keres, talál szlogent az államideológia szintjére emelték, a szomszéd népek nemes egyszerűséggel Keres Kedelemségként kezdtek emlegetni. A véglegesnek még mindig nem mondható, de szándékait tekintve már az arvisurák éves hozamát számlálgató megtelepedéssel szinte egy időben kezdődött történelmi kataklizma, a Nagy Piréz Szétszórattatás közben és után a pirézek egyfelől egymás keresését optimalizálták, másfelől a boldogulás útjának az intenzív keresésére léptek reá. Mivel pedig az ipari forradalom és a kapitalizmus viszonyai közepette egyre fokozódott a szétszóratott arvisura-pirézekkel szembeni xenofóbia és szegregáció, ezért a népcsoport tagjainak a permanens pénzkereső-optimalizálás lett a túlélési stratégiája. A magyarul beszélő etruszkokra való tekintettel és a Szíriuszból érkezett Ardvisura Anyahita Boldogasszony szorgalmazására a dicsőséges ősi hagyományok ilyetén való megújítása tette lehetővé a világban szertevissza élő pirézek számára, hogy az őket manapság is gyakorta érő megkülönböztetést ne hendikepként, hanem a piréz keresőoptimalizálás iránti megkülönböztető figyelem gesztusaként, magát a keresőoptimalizálást pedig önnön piréz mivoltuk attribútumaként éljék meg. Lásd még az Első Piréz wboldalait más manysi csillagzatok alatt is minden medvetor és nagyszala idején.
Emlékezetes tény: 2007. március 7-én piréznek nyilvánítottam magam. Tettem ezt abból az okból, hogy az előző napi sajtóhír szerint a magyar lakosság részéről nőtt a pirézekkel szembeni elutasítás. Ezzel a bejelentéssel én lettem az Első Piréz. Bár példámat később többen követték, mozgalmak és szövetségek indultak (ezek gyakran hamar ki is fulladtak), elsőségemet senki sem kérdőjelezte meg, így az ideig-óráig tartó fellángolások mellett nem csupán elsőségemet, hanem piréz állandóságomat is megtarthattam.
És mivel semmilyen mozgalomhoz és kollektív pirézséggyakorló csoporthoz nem csatlakoztam, így megmaradtam abszolút magánpiréznek.
2009-ben egy számomra ismeretlen blogger elindította a Pirézblogot. Ebben fontosnak gondolta hangsúlyozni, hogy "A blog semmilyen kapcsolatban nem áll Balla D. Károllyal". Pár remek közéleti cikket írt, aztán hamarosan elhallgatott. Pár havi szünet után aztán törölte blogját, így felszabadult a pirez.blog.hu domain - hát rácsaptam. Azóta a pirézség eredetébe is betekintést engedő Piréz Blog fontos közlőhelyem, életrajzaim némelyikében pedig nem mulasztom el megjegyezni, hogy nem csupán posztumusz író, hanem Első Piréz is vagyok.
Mit jelent piréznek lenni?
Gyakran felteszem magamnak a kérdést, hogy mivel is jár ez a pirézség, pontosan mit is jelent piréznek lenni? Ha nehezen is fogalmazható meg, a pirézség mégis eléggé konkrét fogalom és jól körülhatárolható életszemlélet és habitus.
A pirézség leginkább nyilván valamiféle érzékenységet és speciális (illetve hogy szerintem nagyon is normális!) igazságérzetet jelent. belátásnál és toleranciánál többet: szolidaritást. De nem bárkivel, hanem azokkal, akik valahol valamilyen módon elszenvedői különbözőségüknek, másságuknak, kisebbségi helyzetüknek. Ugyanakkor szentül vallom, a dolog lényegéhez tartozik az is, hogy a piréz a másféleséget egyáltalán nem gondolja sorsverésnek, nem hendikepként, hanem igenis értékként tekint rá akkor is, ha épp emiatt adódik bármilyen hátrányos megkülönböztetés. Nem a különbözőséggel van ugyanis baj, hanem azokkal, akik ezt nem kedvező és kívánatos, hanem hátráltató és elhárítandó körülménynek tekintik.
Különbözni ugyanis jobb, mint hasonlítani. Ami annyit tesz, hogy piréznek lenni jó.
Tárki-interjú az Első Pirézzel
A Tárki 2016-ban, az első felmérés 10. évfordulója és az ősatya Csepeli György 70. születésnapja alkalmából újra kutatni kezdte a pirézeket. A kutatás keretében interjúkat készítettek „híres pirézekkel”. Mint Első Piréz, én is képbe kerültem. A megkeresésre reagálva azt kértem, blogom nyilvánossága előtt válaszolhassak a feltett kérdésekre. Angyal Emese Éva, a közvélemény-kutató intézet munkatársa írásban küldte el kérdéseit, én ezekre nagyjából egyesével reagáltam a magam piréz módján ungparty főblogomban. Válaszaim ott részenként hívhatók le ezeken a címeken (linket csak a 7-re kötöttem, ott szerepel a korábbiak linkje is: 1. Mese a kis pirézről | 2. A megalkotott hiány | 3. A magam gyér szakállára | 4. Piréznek lenni jó. 5. Komolyan kell-e venni a pirézeket? 6. Megrázó élmény öntudatápoló cikkek hiányában 7. A piréz Arvisura-terv - Az utolső válaszomat követve készítettem egy új weboldalt a teljes anyag számára, ahol a teljes szöveg egybeszerkesztve olvasható néhány további adalék kíséretében. Pirézségem története
Egy piréz író Kárpátalján
Piréz identitású íróként nem azonosulhatok azokkal, akik sérelmi magatartásból, történelmi nosztalgiából és a közösségi sorsverés létélményéből építik fel életművüket. Ha a mostohaság folytonos felpanaszolása és a mégis kitartás fogcsikorgató pátosza képezi a kárpátaljaiság legfőbb ismérvét, akkor pirézként én nem tekinthetném magam kárpátaljai írónak.
Soha nem éreztem kisebbségi helyzetemet és „határon túli” státusomat hátránynak. Mindig inkább úgy tekintettem rájuk, mint egy sokismeretlenes egyetlenben az „adva van” kategória értékeire – nélkülük közelébe sem juthatnék a megoldásnak. Másnak más a készlete – az enyém ilyen, az enyém ez, ebből kell kiindulnom. Ha jól helyettesítem be a készen kapott értékeket a megfelelő helyre, akár még pontosabb, jobb képletet is kaphatok, mint azok, akik látszólag kedvezőbb adottságokból indulhattak ki.
Alkotó embernek meg éppen hogy javára válhat minden különleges, átlagostól, normálistól eltérő, periférikus helyzet. Igaz, hogy kevesebb benne a biztonság és kényelem, de hát ugyan nem a veszélyből és a gyötrődésből merít-e az, aki fest, komponál, ír.
Ahogy valamely élethelyzetről, ugyanúgy egy-egy térségről is a művészek egészen másként vélekednek, mint a sztereotípiákban gondolkodók. Ahol az utóbbiak a modern civilizáció tektonikus szakadékát, a komfortos világ végét látják, ahol kijelölnék a fejlettség és az elmaradottság, a szabadság és a bezártság közötti senkiföldjét, nos, ugyanarról a térségről az emelkedettebb elmék, poéták, piktorok, komédiások azt vallják, nincs izgalmasabb hely, mint az, ahol kultúrák, nyelvek, vallások és nemzetiségek találkoznak – lehetőleg minél távolabb a hatalmi gócoktól. Ami másnak átkozott provincia, íróember számára lehet olyan sajátos intellektuális régió, amely ismeretlen dimenziókat nyit a mélységek és magasságok felé, lehetővé téve, hogy a lokális értékek alig pislákoló jelzőtüzei kirajzoljanak valami titkos kifutópályát a kozmikus gondolatok számára.
Ez pedig nem jelent kevesebbet, mint hogy kisebbségben élni, periférián élni, mezsgyelétet és peremlétet megélni: nagyszerű kiváltság.
Megélni – de nem beleragadni. Időben felismerni a provincia cuppogó sarát. Belelépni, átgázolni rajta – aztán elegáns mozdulattal lerúgni a lábunkról. Vállalva, hogy a benne caplatók emiatt a mozdulat miatt árulónak tekintenek.
Hosszú ideje már annak, hogy nem tudok azonosulni az olyanfajta kárpátaljaisággal, amely kollégáim többségének identitását meghatározza – és alighanem be is határolja. Bár nem kétlem, hogy a sérelmi magatartásból, a történelmi nosztalgiából és a közösségi sorsverés létélményéből táplálkozó alkotói habitus alkalmas keretet adhat egy hiteles életmű létrehozásához, mégis inkább a folytonos önismétlés elsekélyesedő példáival találkozom. Ha a mostohaság folytonos felpanaszolása és a mégis kitartás fogcsikorgató pátosza képezné a kárpátaljaiság legfőbb ismérvét, akkor én valóban nem tekinthetném magam kárpátaljai írónak – és szó se róla, korábban többször éreztem úgy, hogy szellemi értelemben már emigráltam innen.
Az erősebb nagyítású lencseüveg fókuszában azonban egy ideje más összefüggések rajzolódnak ki előttem. Ha eddig azzal fölényeskedtem, hogy „miféle gyökerek? – nekem szárnyaim vannak!” – akkor most higgadtan és megelégedéssel belátom: ezer kötelék fűz ehhez a földhöz. Vékony, csillogó nemesfém szálak, göcsörtös, durva légzőgyökerek – és a gravitáció érzékeny erővonalai. Ide fűznek. De rugalmasságra tanítottam valamennyit: ha akarom, a Holdig is elengednek.
Piréz Blues
Akárhányszor kényes kérdést szögeznek neked,
halljuk, hogy már akad rá egy bevált szöveged.
Nincsen senki köztetek, aki ilyen hangon szól,
se jómagad, se senki a díszes társaságodból.
Remélve, hogy egyetértünk, hajtogathatod,
de ti akartátok visszahozni azt a korszakot!
A teljes szöveg ismert, nemcsak egyes részei,
és rögzíti a Jegyzőkönyv, hogy ki okádta ki.
Az ismert nevű hordától ez nem is meglepő,
de ti hívtátok a szellemet a palackból elő.
Csengethet az elnök, hogy az idő megszabott,
mert ti akartátok visszahozni azt a korszakot!
Mert a pirézeket rekeszti ki, aki listát vizionál,
de az is, aki eltűri vagy rejtve mögéjük áll.
Őket alázza meg az, aki költőhóhért temet,
és az is, aki tantervbe iktat anti-pirézeket.
A nagygyűlésen hangozhatnak megható szavak,
de várjuk meg, hogy mi jellemzi a hétköznapokat.
Milyen hangot enged meg a tömegmédia,
miből kell a polgárnak ma tájékozódnia.
Hogy a kígyó fejét leüssétek, ott a kardotok,
hisz ti akartátok visszahozni azt a korszakot!
(találtam youtube-on)
